2009. október 6., kedd

Van olyan víz, ami felvillanyoz?


Ez nem akármi!
Két látványos kísérlet, amit Öveges professzor is megirigyelt volna!

Folyadékok elektronokkal való töltöttségét vagy más néven oxidációs redukciós potenciálját (ORP) átalakítva elektromos árammá egy villanykörtével demonstrálható az eredmény.

Dr. Robert O. Young, akinek a nevét a savasodás illetve annak ellenszere, a lúgosítás elméletével kötjük össze több, mint 30 éve, mutatja most be ezeket a kísérleteket, összehasonlítva különböző vizek és egyéb folyadékok "áramvezető" képességét, azaz elektronokkal való töltöttségét.

A vizek és más folyadékok általában nem képesek világítani, de a negatív töltésű elektronokkal telített és emiatt magas ORP értékkel bíró lúgos víz még erre is képes!

1. számú kísérlet (angol nyelven)



Mi is történik: Két népszerű palackozott vízbe és ionizált, lúgos vízbe (a kék üvegből a végén) mártja a műszert. Csak az ionizált víznél gyullad fel az égő. Dr. Young elmondja, hogy az Egyesült Államokban több mint 700 féle palackozott vizet forgalmaznak, de még egyetlen egyet sem talált, amely felkapcsolta volna a lámpát, kizárólag az ionizált lúgos víz.

2. számú kísérlet (angol nyelven)



Mi is történik: Ebben a kísérletben kólát, kávét és sört hasonlít össze ionizált lúgos vízzel. A sörnél és az üdítőnél egyáltalán nem reagál az égő, a kávénál felvillan egy pillanatra, de a lúgos víznél újfent folyamatosan világít. Dr. Young szerint a kávéra pontosan úgy reagál a műszer, mint amilyen hatással az a testünkre van. Vagyis hirtelen, lökésszerű frissesség, amely gyorsan elmúlik, és utána bágyadt fáradság veszi át a helyét. Te is ezt tapasztalod magadon?


Ez a két kísérletsorozat is arra világít rá, hogy stílszerű legyek, hogy milyen fantasztikus tulajdonságokkal bír pl. az Aquarion készülék által a csapvízből frissen előállított tisztított és ionizált antioxidáns, lúgos víz. A készüléket amerikában más néven Dr. Young is forgalmazza. Európában Aquarion néven szerezhető be akár 1 napon belül, kattints ide>>> a hogyanért.

Ma már egyre többen ismerik el a szükségességét és napi 3-4 liter víz megivásával próbálják hidratáltan tartani a szervezetüket. Akkor viszont miért ne igyunk olyan vizet, ami képes energiával és oxigénnel is feltölteni bennünket?!

Tegyük ezt! Én már hónapok óta ezt teszem és érzem a hatását!

Keress bátran (elérhetőségek itt>>>), tudok segíteni, ha nehéz a döntés!
Beszéljünk meg egy időpontot, amikor megkóstolhatod a frissen csapolt antioxidáns, ionizált lúgos vizet!

Küldd el email címedet a vitallaci@gmail.com címre kérdéseddel és az információk mellett, apró ajándékra is számíthatsz!

...és még egy kis plusz: minél nagyobb negatív előjelű ORP értéke van egy folyadéknak, annál erősebb antioxidáns tulajdonsággal bír. A 10,5 ph értékű Aquarion víz ORP értéke elérheti a -850-et, ami több, mint 3-szorosa a frissen facsart narancslének, ami -250 körüli ORP értékkel bír!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése