A következő címkéjű bejegyzések mutatása: low deuterium oxycrystal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: low deuterium oxycrystal. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 17., szerda

Féljünk a 4 napos ünnepektől? - II.rész

Ahogy az első részben is megállapítottuk, semmiképpen sem!

Inkább készüljünk fel okosan.

...feltéve, hogy a következő hetet nem akarjuk fáradtabban kezdeni, mint ahogy az előzőt zártuk.

Az első rész az édes pihenésnek hívott változathoz javasolt támaszokat. (lásd alább is)
Ma az Aktív pihenést választóknak adok segítséget, ötleteket.

Azt gondolná az ember, hogy ekkor nem kell semmi plusz, hiszen igyekszünk szabad levegőn, mozgással, kirándulással, sporttal, tüdőkiszellőztetéssel és legfeljebb kis kényeztető nassolással jó úton tartani a szervezetünket.
Mindezzel az egészség megőrzésének irányába téve komoly lépéseket. Nagyon helyes megközelítés!



Pár dologra talán mégis érdemes gondolni, és tenni is érte.

A fokozott mozgás plusz terhelést jelent izmoknak, szöveteknek, sejteknek. Ez különösen igaz, ha nem vagyunk egyébként edzésben (ehhez pedig napi rendszerességű mozgás kell). A felfokozott izommunka plusz savtermeléssel jár, amit izomláz, fáradtság képében ismerhetünk fel.
Összejöhet fejfájás, izomgörcs, levegőhiány, kimerülés. A szabadban szerezhetünk rovarcsípést, netán kullancsot.
Ha erőltetett a túra vagy extrémebb kihívást jelent a sport, amit végzünk, akkor egy idő után kifulladhatunk.
Ha szeszélyes az időjárás, abban bőven előfordulhatnak frontokat is felvonultató napok.
Nem beszélve a magasabb folyadék (értsd víz) szükségletről.

Mit tehetünk?
Már csak emlékeztetőnek írom az első rész után, hogy a C1000 + Powermins + Probiobalance trió napi evése a szükséges mértékben alapként feltételezett - nem kúraszerűen, hanem egész évben. Meg fogsz lepődni már pár nap/hét után, hogy milyen más lesz a közérzeted.

A plusz mozgásból adódó erőteljesebb savasodás miatt több ásványi anyag>>> bevitel kell (3*2-3).
Folyékony klorofillos lúgosítás>>> támogatás reggel és este és nagyon sok víz (20 kg-onként 1 liter) ajánlott. Ezt ionizált lúgos vízből>>> gyerekjáték meginni, ugyanis sokkal jobban szívódik fel, mint palackos "kollégái".) ...és hogy mi mindent tud még!
Az oxigén (itt OxyCrystal>>>) itt is csodákra képes. Fogod bírni a túrákat, sportolást, mindent a 3*20 csepp adagolásával.
Rovarcsípésekre is kitűnő az Oregano olaj>>>.
Frontra, edzés utánra, meridián hangolásra és 22 másik dologra ideálisak a Bioharmonex>>> programjai.
A magnézium>>> izomlazítónak is kiváló.
Sejtjeidet pedig oxigén mellett tápláld egy kis Organic Noni-val>>>. A következő héten frissebb leszel bárkinél a munkahelyeden.
...és annyira finom, hogy le kell lakatolnod a hűtőben.

Ha pedig a jó túrát, sportolást, kertészkedést mégiscsak az első részben  említett jó magyaros eszem-iszom követ, akkor nyugodtan lapozzunk oda  (görgess lefelé és itt is megtalálod) és válasszunk onnan a problémára hatásos megoldást.

A lényeg, hogy teljenek jól és betegségmentesen a 4 napos ünnepek és utána is frissen tudj dolgozni menni!

Jó pihenést Neked és egész családodnak!


2012. október 16., kedd

Féljünk a 4 napos ünnepektől? - I.rész

Semmiképpen se féljünk!

Inkább készüljünk fel rá okosan.

Hogyan?

Mi történik a 4 napos ünnepeken? Két alapvető eset van.

1. Kevésbé mozgékony családoknál TV nézés, vendégség, evés-ivás, nagy alvások, otthoni pihenés. A pozitív szemlélet jegyében hívjuk ezt édes pihenésnek.

2. Sportosabb családoknál kirándulás, biciklizés, nagy tüdőkiszellőztetés, kis nassolások. Az elismerés hangján hívjuk ezt aktív pihenésnek.

A két dolog más-más megközelítést igényel. Nézzük mi is ketté bontva.

Itt az Édes pihenés esetére kínálok pár ötletet és egy kis védelmi csomagot.

Legyünk őszinték magunkhoz.
Az Édes pihenés kapcsán sok a lakásban, jó idő esetén talán teraszon, kertben eltöltött idő.
Sok az étel és ital terhelés a gyomornak, emésztőrendszernek és édesség is jut bőven süti, gyümölcs formájában.
Nem marad el üdítő, sör, bor, rövidek, kávé és szerencsére azért a jó hangulat sem.
A TV nézés szemet fáraszt és idegeket borzolhat, a kevés friss levegő csökkent véroxigénszintet produkál.
A vércukorszint és a vérnyomás jó eséllyel feljebb kúszik, mint normál napokon.



Római lakoma
Ezek miatt fáradékonyság, álmosság, fejfájás, emésztési gondok, immungyengülés, szomjúság léphet fel, hogy ne menjünk messzebbre.

Mire indul a munka a következő héten, fáradtabbak vagyunk, mint amikor pénteken véget ért a hét.

Én az alábbi természetes alapú kiegészítőket ajánlom, hogy ne így teljen a 4 napod:
Már a héten, minél előbb rágcsálj el reggelente 1 Probiobalance-ot>>> a jó bélflóráért. (ezt folytasd egész évben)

Naponta 1-2 kiskanál folyékony klorofill>>> lúgosításhoz, méregtelenítéshez szinte csodákra képes.

Napi 2-3*2 Powermins>>>, hogy legyen elég ásványianyag a sok bevitt és keletkező salakanyag lekötéséhez, és nehogy inkább zsírba pakolódva lerakódjanak. Ez szintén folyamatosan kell, mint a bélflóra építés.

Nehezebb ételeknél Digestive Enzymes>>> étkezés után és húsoknál rágcsáljunk tablettás Papayás emésztőenzimeket>>>.

Kis bélradírozáshoz napi 2-3*2 Nopalin>>>, hogy az emésztésünk is folyamatos legyen. (több hely marad tovább enni :-)))

A Rhodiolin>>> több szempontból (idegi, hangulati, vérnyomás) is kiegyensúlyoz minket ilyen extrém terhelés mellett is adaptogén gyógynövény tulajdonsága miatt is.

...és mindezt tetézzük egy kis C1000>>> vitaminnal 1-2*1 db naponta, hogy bírjuk a strapát ezalatt. (egész éves program!)

Májunkat pedig legalább támogassuk meg egy kis LiverAid>>> kombinációval, ha már nem kíméljük. Hálás lesz érte.

Étkezések előtt és utána fél órával, plusz napközben is többször igyunk 1-1 nagy pohár friss vizet (persze legjobb lenne ionizált lúgos víz>>>, de most a víz a lényeg).

Fentiek az emésztésnek, vérnyomásnak és vércukorszintnek is használnak.

Véroxigénszintünket pedig napi 3*15 csepp OxyCrystallal>>> tökéletesen tudjuk emelni. Ez sejtjeinknek is nagyon jól esik majd és a májunk külön hálás lesz érte.

...és még este is lesz bennünk szusz, ha a jó hangulatot lepedőakrobatika követné. ;-))

Jó felkészülést, ha ilyen napokra számítasz!

Válogass belőlük ízlésed szerint. Tudom, hogy ez túl nagy arzenál, de biztos van is otthon pár dolog ebből.

Másrészt ez csak látszólag sok. Gondolj arra, mennyi minden további orvosi és gyógyszertári költségtől óv meg. Mellékhatások nélkül!

Ha azt kérdezed, mi az a 3 dolog, amit az alap C1000 + Powermins + Probiobalance trió mellé javasolok, akkor azt mondom:

- plusz oxigén (Low Deuterium OxyCrystal)

- májtámogatás (LiverAid)

- menet közben is méregtelenítés (Liquid Chlorophyll)


Az elegendő vízivást nem tudom eléggé hangsúlyozni, de erről úgy is sokat hallasz Tőlem.


...és lehet,
hogy most először könnyedén veszed majd a "nehéz napokat".

2011. július 24., vasárnap

Megijesszelek, hogy nagy levegőt vegyél?

Kép forrása: http://www.vitalland.hu/?vitallaci
Ön tud oxigéndúsan lélegezni?

- szegezte nekem pár napja egy kedves hölgy a kérdést, akivel reggelente egy medencében úszom mostanában a nagyon szép árokszállási strandon.

Mondtam neki, hogy tudok, ha odafigyelek, de sajnos manapság ez nem is olyan könnyű.
A szennyezett városi levegő már nem az iskolában tanult 21%-ban tartalmaz oxigént, hanem rossz pillanatokban már jó, ha 18%-ban. 
Napjainkban, amikor nem mozgunk, nem sportolunk eleget, ez a mérték kevés, hogy a sejtek oxigénellátását optimális szinten biztosítsa.

Ráadásul nagyon rosszul lélegzünk. A sok beszéd, stresszhatások, légkondicionált épületek, benzingőzös levegő, és egyéb életmódbeli problémák miatt nagyon ritkán lélegzünk jó mélyeket.
Sajnos magamat is azon kapom sokszor, hogy csak felületesen "szuszogok" vagy csak levegőfoszlányokat kapkodok. Az igazán hasznos mély légzéshez tudatos odafigyelés kell, de erre a hétköznapok rohanásában gyakorlatilag nincs esélyünk.

Miért kérdezi? - néztem rá ezzel az ártalmatlan válaszkérdéssel.

...mert hallottam egy altatóorvos előadását az oxigén fontosságáról és a végére teljesen elkeseredtem. Rájöttem, hogy mennyire rosszul veszem a levegőt és ha jól is venném, se lenne elegendő.
Ilyen időket élünk, hogy már a levegő sem a régi? - kérdezte szinte hadarva és egyszer sem véve nagy levegőt.

Bizony nem a régi - válaszoltam.
...és innentől biztató dolgokat kezdtem neki mondani.

Több megoldás is lehet emelt szintű oxigénbevitelre. Felsorolok párat és jelzem, hogy miért kicsi az esély, hogy ezekkel biztosítsuk a szükséges véroxigénszintet.

- Lehet jó levegőn mozogni, hegyet mászni - de hányszor tudjuk megtenni egy héten?
- Lehet többet sportolni. - de mennyi időd jut rá egy héten? (Őszintén! :-))
- Lehet oxigénbárba járni - de hányszor jutsz el egy héten (Pesten is csak egy van jelenleg)
- Lehet oxigénben gazdagabb vizet inni, - de mindenhova magaddal tudsz vinni ilyen vizet? (Én igen!)
- Lehet oxigén patronból dúsítani a vizet - de ha nem azonnal iszod, elillan. Hogyan viszed magaddal?
- Lehet jógalégzést, Butejko légzést és egyéb légzéstechnikákat alkalmazni - de ismered-e ezeket a technikákat és van-e módod kellő sűrűséggel gyakorolni minden nap
...és még lehetnek más módszerek is.

Sokak meglátása szerint manapság nincs más olyan hatékony és mobilizálható oxigén beviteli forrás, mint tisztított vízben (pl. Oxymax>>> - ezt csak tagként bejelentkezve éred el; a szerk.) vagy alacsony deutérium tartalmú vízben (pl. OxyCrystal>>>) stabilizált oxigén cseppek.
A stabilizált oxigén nem illan el, évekig használható, ezért is hívjuk stabilizált oxigénnek. 
Az más kérdés, hogy nem fog addig tartani, mert ha használod, akkor nagyon megszereted és akkor még inkább használod. Kémiai kötés biztosítja a hosszú aktivitást, ami a bélrendszerben levő anyagok hatására engedi a véráramba az oxigént. Az ilyen formula az agyvérgáton is átjut az agysejtekhez, aminek a jelentőségét azok tudják, akiknél ez már felmerült.

Animáció forrása: http://www.egeszsegbefektetes.hu

Nyaralásnál és utazás közben is remekül használható, hiszen a női kézitáskában, férfi zsebben is elfér, ugyanakkor kiadós, hiszen napi 3*20 (sportolóknál akár 30) csepp az ajánlott mennyiség. 
Egy fontos: töményen soha!!! Legalább 2-3 dl vízbe kell csöpögtetni az adagot.

Oxigén és víz. Ez kell a szervezetünknek alapvetően és persze az egyéb fontos tápanyagok.
Én természetesen ionizált lúgos víz>>> hívő vagyok és mostmár több, mint két éve élvezem remek tulajdonságait az Aquarion>>> víztisztító és ionizátor berendezésnek. Az Aquarion vize amellett, hogy erősen antioxidáns a magas negatív ion töltete miatt, akár 10,5 pH értékű és vesedialízis szinten tisztított, energetizált,  még ráadásul relatív oxigéntöbblettel is bír.

Ezt az oxigéntöbblettel bíró vizet még megerősítve 20 csepp OxyCrystallal egy igazi "energiabombát" kapunk, ami nagyszerű támogatást ad az oxigénre éhes sejteknek, szöveteknek.

Miben nyilvánulhat meg az
oxigénszint emelkedés?

Csak pár dolgot sorolok azokból, amiket erről a témáról olvasni lehet szakemberektől.

- a sejtek több oxigénhez jutnak, általános energiaszint emelkedést okozhat
- javulhat az anyagcsere, az emésztés
- segíthet a méregtelenítésben
- erősítheti az immunrendszert
- sportnál, terhelésnél plusz energiát adhat
- gyógyszerek, táplálékkiegészítők felszívódása erősödhet
- légzési nehézségek enyhülhetnek
- degeneratív sejtburjánzás intenzitása csökkenhet (sőt... lásd. Dr. Otto Wartburg munkássága)
- fertőtleníthet, tisztíthat
- javulhat a vérkeringés, a hajszálerek vérellátása
- enyhítheti az allergiás tüneteket
- általánosan emelheti a teljesítőképességet, koncentrációt
- és számtalan hatás, amit ki-ki magán tapasztalt és mesél ismerőseinek

Nem érdemes ragozni, oxigénre egyre jobban szükségünk van.

Dr. Otto Wartburg kutatási eredményei, amik miatt orvosi Nobel díjat is kapott, érdemtelenül háttérbe szorultak az idők során, így sokáig nem is lehetett hallani arról, hogy oxigéndús környezetben a degeneratív sejtek is mennyire másként viselkednek, és mi minden érhető el az oxigénszint emelésével a szervezetben.
Nem véletlen a magyar találmány, az alacsony deutérium tartalmú vízben stabilizált oxigén (Low Deuterium OxyCrystal>>>) és a hozzá fűzött pozitív remények. Minden összetevője pozitív változásokat sejtet.

Összefoglalva:
- eleget mélyen lélegezni és kellő mennyiségű oxigént juttatni a testünkbe nem tudunk
- az oxigénszintünk ezért alacsonyabban van a megkívánt értéknél
- ionizált lúgos víz relatív oxigéntöbbletet hordoz, de ez a hatás frissen megivott víznél a legerősebb
- a stabilizált oxigén évekig eláll, a bélrendszerben aktivizálódik, ezért minden "cseppje" a célterületen hasznosul és eljut a sejtekhez

Ugye nem kell, hogy megijesszelek,
hogy végre egy mély levegőt vegyél?!


Egy korábbi írásom oxigénnel kapcsolatban itt>>> érhető el.

...és még valami: lehet legyinteni és továbbmenni felületes lélegzéssel. Amennyiben azonban fontos Neked is, hogy táncolni tudj unokáddal az esküvőjén, akkor kezdj el már ma például több oxigént juttatni a testedbe. Egy biztos: megbánni nem fogod!
Ha nyaralni indulsz augusztusban, akkor pár kattintással itt megrendelheted>>>, hogy házipatikád része legyen másnapra.
Klubtagként már ne a fenti linket használd, hanem a hírleveleimben korábban megadott különböző csatornákat. Az előbbi link első rendelésnél/regisztrációnál használatos. Hívj, ha segítség kell!

2011. július 11., hétfő

Kánikula van, volt és lesz is!

Kép forrása: http://zoldebb.hg.hu
Kánikula,
Hőségriadó,
Melegrekord

vagy mindegy hogyan hívjuk.


A lényegen nem változtat:



átkozottul meleg van!

Ezt pedig nem könnyű kibírni egészségesen és fiatalon sem, akkor pedig mit szóljanak az idősek, betegek, frontérzékenyek, keringési vagy egyéb problémáktól szenvedők.

Kép forrása: http://piacesprofit.hu

Jó tanács persze van sok és sokat érdemes is megfogadni. Most én nem ragoznám, hogy miképp öltözz, miket egyél, hányszor zuhanyozz, mikor ne menj napra, mivel védd a bőröd, stb.
Inkább egy-két olyan dolgot említek, amit én alkalmazok és nem feltétlenül folyik a csapból is.

1. Nyáron és főleg kánikulában sem állok le a C1000>>> + Powermins>>> alapozó adagolásával. Ezzel antioxidáns c vitamint és az ilyenkor erősödő sóvesztést pótló ásványi anyagokat juttatok a testembe, hogy elkerülhesse a legyengülést, fáradékonyságot. A szokásosnak a dupláját eszem ezekből a nagy melegben. Sokan azt mondják, hogy minek, hiszen nyáron ott a sok gyümölcs, zöldség, stb. Ez igaz, de a szükséges mennyiséghez abból manapság már túl nagy adagot kellene enni. Imádom a gyümölcsöket és zöldségeket nyersen is, de jó kiegészítők nélkül a 2000-es évek már nem működtethetők hosszú távon.
Ezekre ilyenkor éhezik a test. Érdemes egy kis katalizáló E vitaminnal>>> is megtoldani.
Ez az, amit én EGÉSZSÉGBEfektetésnek>>> hívok.

2. Reggelente és néha este is az antioxidánsként is remek Polinéz Noni Juice>>>-t iszom. Ez a fantasztikusan finom lé olyan kellemesen támogat sejtépülést, hogy észre sem veszem és belül optimális események zajlanak a hatására. Műtét után, sérülésből felépülés, de nagyon sok probléma esetén is az egyik legjobb támasz a sejtregenerációhoz. 2 üveg akár egész nyárra kitart, bár nem nálunk, ahol a család is rájár. :-) Melegben pedig a egyenesen felüdülés egy hideg korty a hűtőből.

3. Álszent lennék, ha a vízivást kihagynám vagy nagyon hátra sorolnám. Köztudott rólam, hogy erősen tisztított, ionizált lúgos vizet>>> iszom frissen a csapot megnyitva, ami a legjobb változat szerintem. Az Aquarion>>> vizének erős antioxidáns hatása van és nem mellesleg relatíve magasabb oxigéntartalma. Ez a sejtjeim oxigénellátásának javításába besegít. Kánikulában persze érdemes még emelni a megivott víz mennyiségét, bár 6-7 liternél ilyenkor sem megyek feljebb a 76 kilómmal.

4. Az Aquarion vizéhez is, de más vizekhez különösen jól jön a stabilizált oxigén>>> cseppek kellő adagolása. A lényege, hogy csak a testedben szabadul ki kémiai kötéséből, ezért a szervezetedben hasznosul a lehető legjobban. Ezért teszek én az ionizált lúgos vízbe is. Egy igazi házi doppingszer, hiszen még súlyosabb problémáknál (több példa mutatja, hogy pl. keringési gondok, agyi vérellátást csökkentő problémák esetében) is képes a véroxigénszint emelésére és ezzel a sejtek oxigénellátásának megemelésére, ami feltétlenül jótékony hatású. Erről sokfelé lehet olvasni, korábbi írásomban is>>>.
Kánikulában pedig nem csak a levegő más, szinte nehéz lélegezni. Ezáltal elegendő oxigénhez sem jutunk. Ezért a stabilizált oxigén>>> jelentősége kiemelt ilyen napokban.

Kép forrása: http://tomba.fotosblogja.hu


5. A multivitaminok további energiát adnak. Erre a célra én felváltva eszem a vércsoportom szerinti vitamint>>> illetve a bombaként ható, nagydózisú SuperMega50>>> készítményt. Mindkettő összetétele remek és már nehezen mondanék le róluk (bár ez nem tudatalatti függőség, mielőtt valaki félreérti :-).

6. Úgy gondolom, hogy az e.coli-tól és társaitól jó tartani, de nem kell félni. A bélflórám>>> erősítésére egy 4 milliárd támogató baktériumot tartalmazó rágótablettával kezdem a napot. Talán nincs jobb fegyver a hivatlan betolakodók ellen, mint immunrendszerem folyamatos erősítése, megtámogatása, amit a Probiobalance>>>-al (na meg pl. a korábban említett C1000>>> vitaminnal) remekül megoldok.

7. Hőségben nem jó sokat enni, de például én ezt az időszakot felhasználom arra, hogy a fügekaktusz rostanyagban gazdag őrleményével, a Nopalinnal>>> és sok-sok vízzel még át is pucolom a bélrendszeremet és csökkentem az étvágyamat. Így több legyet is ütök egy csapásra.
Mire jön az ősz, edzett leszek baktérium és vírus támadások fogadására és azért a vízpartokon, nyaraláskor is jól jön ez a fajta védelem.

...persze még sokáig szemezgethetnék az általam időszakosan vagy rendszeresen használt vagy még ki se próbált Calivita készítményekből>>>, de inkább jöjjön egy összefoglaló gondolat.

Nem kell, hogy a kánikula legyőzzön, legyengítsen!

Kerekedj felül Te azzal,
hogy tudatosan erősíted szervezetedet!

Egyszerűen csemegézz a fentiekből vagy teljes mértékben kövesd lépéseimet.

Persze még hozzáteheted a nyaraláshoz szükséges dolgokról>>> írt gondolataimat is.

...és még valami: ha utazol, gondoskodj biztonságodról. Egy kedves, megbízható barátom (egyben sikeres biztosítási tanácsadó szakember) honlapján online és akár last minute változatban is tudsz utasbiztosítást kötni a család bármely tagjára. Kattints ide>>> és kövesd az utasításokat. Nyugodtan fogsz aludni. Még kánikulában is. :-)

2010. december 22., szerda

Szmogban még jobban kell



Sajnálatos a hír, hogy Várpalotán, Székesfehérváron, Miskolcon már szmogriadó van és a lakosok több módon is érzékelik a szálló por koncentrációjának jelentős növekedését.
Budapest sincs már messze a kétszeres határértéktől és ki tudja, hogy a tél folyamán még hány város jut az egészségre már káros fokozatba.
Az éghajlatváltozások, a környezetszennyezés erősödése várhatóan azt eredményezik, hogy ilyen helyzettel többször is szembekerülünk a jövőben. Ebből a levegőből kell lélegeznünk és oxigénhez jutnunk.

A fenti légszennyezettségi térkép rendszeresen frissülő változata a képre kattintva elérhető. Remélem hamarosan tisztul a kép és szó szerint fellélegezhetünk legalább a következő ilyen állapotig.


Az oxigén létfontosságú szervezetünknek, akárcsak a víz.

Hogyan tudunk nagyon egyszerűen a szmogos városokban is oxigénhez jutni?

Mi sem egyszerűbb ennél, hiszen létezik olyan stabilizált oxigénkészítmény, mint a Low Deuterium OxyCrystal>>> vagy az Oxymax.
Az OxyCrystalban az oxigén kémiai kötésben évekig is képes "tárolódni", vízbe csöpögtetve pedig a szervezetbe juttatható, ahol kiszabadulva szinte azonnal a véráramba kerül és az oxigénre is szomjazó sejtekhez jut. Ott pedig kifejti sokoldalú hatását az egészség megőrzése érdekében.
Nem csak a véroxigénszintet növeli meg, hanem ezáltal kihat élettani folyamatokra is, amik pozitív irányban befolyásolják szerveink működését.

A magyar feltaláló szavait a Low Deuterium OxyCrystal hatásairól és orvosbiológiai hátteréről kérésedre válaszlevélben>>> szívesen elküldöm.

Egy rövid idézet Tőle (Dr. Nagy Tibor):
"A mágnesesen kezelt és struktúrált stabilizált oxigénnel dúsított csökkentett deutérium tartalmú víz koncentrátum energetizál és méregteleníti a szervezetet, nincs toxikus hatása.  A megfelelő oxigénbevitel tovább segíti a vitaminok, ásványi anyagok, az aminosavak felszívódását is, így javíthatja a szervezet tápanyagellátottságát, a  bélnyálkahártyát védi a károsodástól, és helyreállítja a normál bélflórát."

Amennyiben érdekel a Low Deuterium OxyCrystal keress bátran levélben>>> vagy telefonon (+36 30 9506027) vagy rendeld meg másnapra 25%-os kedvezménnyel egyszerűen csak ide kattintva>>>.
(Ne felejtsd bejelölni, hogy kedvezménnyel kívánsz vásárolni. Ajánlókód: vitallaci)

...és még valami. Relatív oxigéntöbblet van az Aquarion>>> ionizált lúgos vizében is a folyamat következtében. Dr. Nagy Tibor szerint is a leghatásosabb a friss ionizált lúgos vízbe csepegtetett OxyCrystal. Ez így egy igazi oxigénbomba, ami számos más pozitív élettani hatást is kifejt a szervezetünkben.
Tapasztald meg egy kóstolás keretében a Vitalland ügyfélszolgálaton rám hivatkozva.
Telefonos egyeztetés: +36 20 317 8397