Hiba történt a modul működésében

2011. május 14., szombat

Van vékonyabb víz?

"Hova fér beléd annyi víz?"

"Képtelen vagyok ennyit inni."

"Nem lehet naponta 6 liter vizet meginni."

"Szétpukkadok ennyi víztől."

"Nem vagyok én törpevízmű!"

"Akkor állandóan pisilni kell mennem..."

Ehhez hasonló mondatokkal bombáznak barátok ismerősök vagy akár csak érdeklődők, amikor kérdésükre válaszolok, hogy mennyit érdemes inni egy nap.

Pedig én csak elméleti tanítómesteremre Dr. Robert O. Youngra>>> hivatkozom, akinek az állítását számos más vízivással foglalkozó szaktekintély megerősítette.
Dr. Young, aki egyébként a lúgosítás több, mint 30 éve felkent szakértője azt mondja, hogy naponta a testsúlyunk szerinti 15 kg-onként igyunk 1 liter vizet.
Különösen tegyük ezt akkor, ha súlyproblémáink vannak és komoly csökkenést, fogyást akarunk elérni vagy megértettük, hogy megfelelő mértékű lúgosítással a savasodás minden tényezője és következménye megállítható, visszafordítható.
A félreértést és hitetlenséget, csodálkozást tudom mi okozza, mert 2008. őszén még én sem tudtam elképzelni, hogy milyen módon iszok majd ennyi vizet. Most pedig szomjas vagyok, ha 5-6 liternél kevesebb csúszik le naponta a torkomon. Testsúlyom pedig 76 kg körül mozog több, mint 2 éve.

Nem mindegy, hogy milyen vízből akarsz ennyit inni.
Csapvízből, palackos ásványvizekből, és bizonyos fajta gyógyvizekből ez nem fog menni.
Teltségérzeted lesz, lötyög a hasadban, nem szívódik fel kellő gyorsasággal és adott esetben számtalan szervetlen ásványi anyagot és egyéb vegyületeket, anyagokat juttat a szervezetbe, amikkel az nem feltétlenül tud mit kezdeni, még akkor sem, ha egyébként nem károsak.

Többek között azért, mert az ionizált lúgos víz molekulái által alkotott ún, klaszterszerkezet kb. 1/3-a, rosszabb esetben is fele, mint azoké a vizeké, amiket általában iszunk. A szénsavról most nem is beszélek.
A címben feltett kérdésre tehát az a válaszom, hogy igen, ilyen értelemben

VAN "VÉKONYABB" VÍZ!

Ez a csökkent klaszterszerkezet számos előnyt hordoz és ad a víznek, ezzel élettani hatását megsokszorozva.

Az ionizált lúgos víz oldóképessége nagyobb, ezért erőteljesebb sejttisztításra, méregtelenítésre képes.
A kisebb molekulák könnyebben diffundálnak át a sejtfalon, így akár folyamatos "átmosást biztosítva".

A vér higítása is könnyebb ilyen módon.
Ebbe a lépésbe azonban az ionizáció másik következménye, az elektronnal való töltöttség is belejátszik, ami a vértesteket "töltve", mint az azonos pólusú mágneseket, eltaszítja egymástól. Így a besűrűsödött vér szinte "szétugrik", eloszlanak a vörösvértestek, megnő a felület, ami több oxigén szállítására lesz képes. Mindezt egy élővércsepp analízis>>> remekül meg tudja mutatni.
A hígabb vér olyan hajszálerekbe is eljut és beindítja a pangó keringést kitartó és rendszeres ivás mentén, ahol már akár évek óta nem járt igazi friss vér.

Az oxigénszállítást még javítja a frissen ionizált lúgos víz azon tulajdonsága, hogy a szétválasztás után a lúgos oldal relatíve magasabb oxigénszinttel bír, hiszen a hidrogén elvonásával a H2O molekukából egy adott sűrűségben hidroxil ion marad. Ez pedig relatív oxigéntöbbletet eredményez, amit pl. a palackos lúgos vizek nem tudnak produkálni, hiszen ez az állapot ideiglenes. A víz ugyanis egyensúlyi állapotra törekszik és levegővel érintkezve, széndioxidot visszaoldva egy idő után a fenti előny eltűnik az ionizált lúgos vízből is.

A nagyon magas antioxidáns érték szintén az elektrontöbbletet okozó ionizációból ered. Hatásaként a frissen ionizált lúgos víz nagyon erősen szabadgyök lekötő hatású, ami öregedéslassító és csökkenti a betegségek kialakulásának kockázatát a szervezetben.

Én az Aquarion>>> frissen ionizált lúgos vizét iszom 2 éve családommal együtt és szerencsére egyre több barátommal, ismerősömmel együtt és azt hiszem nevükben is állíthatom, hogy nem bántuk meg. Pozitív hatásait élvezzük.
Köszönhető ez annak is, hogy amellett, hogy az Aquarion>>> számos szabadalommal és kényelmi funkcióval rendelkezik, valamint 5 év garanciával szállítja a Calivita International egész Európában, amellett 0,01 mikronos, nagyon jelentős szűrést, tisztítást végez a vizen az ionizáció előtt.
Ezzel az Aquarion>>> gyakorlatilag minden fontos szennyeződést kiszűr a vízből ún. molekulatartományig, ellenben, ahogy természetgyógyász és energetikával foglalkozó ismerőseim szokták mondani, még élőnek hagyja meg a vizet.

Mindezek miatt 2 éve tapasztalom, hogy az Aquarion>>> frissen ionizált lúgos vizéből nagyon könnyű 5-6 litert inni, szinte itatja magát és alig várom, hogy igyam, pisiljek, igyam, pisiljek a nap 24 órájában, persze különböző időtávokban. Éjszaka ritkábban, nappal sűrűbben.

Közben az a jóleső érzés tölt el, hogy testem folyamatosan méregtelenedik és én gyakorlatilag csak annyit teszek, hogy finom, friss és tiszta, oxigéndús vizet iszom. Szerintem nem nehéz.

Egészségünkre!
(most ittam az egészségedre kb. 2 dl. vizet - a szerző :-))

Persze, aki issza már az Aquarion vizét, tudja, hogy a méregtelenedés folyamatossága miatt is jó, ha ásványianyag komplex-el (Powermins>>>) tölti szervezetét és nem feledkezik meg az alapvető és mindenkinek fontos C vitaminról>>> és egy jó összeállítású multivitaminról>>> sem. Fontos, hogy ezek jó felszívódású és természetes alapanyagból, tiszta körülmények között gyártottak legyenek. Én ezért eszem a linkeken megnézhető készítményeket.

...és végül még egy mondat Dr. Robert O. Youngtól>>>, ami kb. így hangzik: "Ha csak egy dolgot akarsz tenni az egészséged érdekében, akkor igyál minden nap kellő mennyiségben ionizált lúgos vizet."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése